Szalóki Ági

Fotók

0000 AGI 125px

sajtófotók letöltése »

Videók

videok

Youtube »
Homeovox
Hangulatküldő »

 

SAJTÓMEGJELENÉSEK

 

PR CIKKEK

Amaro Drom 2005

Mennyivel gazdagabb a magyar "hallgató" kifejezés, mint a lemez címlapján is látható angol megfelelője, a "lament"! Az utóbbi inkább kesergőt jelent, viszont a kesergés, a keserűség ott van a hallgatásban is, a megbékíthetetlen szomorúság csendjében. A hallgató mint dalforma, mint műfaj pontosan ezt a csendet célozza meg, felé tart, hogy beléoldódjon. Szalóki Ági új lemezén többször is eljutunk ehhez a végső elhallgatásig, pedig voltaképpen igencsak járatlan úton haladunk, hiszen a hagyományos magyar és roma dallamokat dzsesszkísérettel szólaltatja meg. Dzsessz és népzene egymáshoz közelítése önmagában véve természetesen nem új dolog nálunk. Már a 60-70-es évek magyar dzsessz világának is markáns vonulata volt a népzenei elemek egyenrangú bevonása a műfaj tág keretei közé – elég, ha Pege Aladár munkásságára gondolunk, de folytathatnánk a sort egészen Dresch Mihályig vagy Szakcsi Lakatos Béláig.

letöltés (pdf) »

 

Hegykő

- Már tavaly is megdicsértük a hegykői Tízforrás Fesztivált a Kaláka koncert után. Szalóki Ági kedd esti koncertje ismét bizonyította, hogy nyugodt szívvel ülhetünk le a kis falu szabadtéri színpada elé.
Hírlevél feliratkozás

Szalóki Ági tiszta hangján megszólal egy-egy Kányádi Sándor költemény, mezőségi és erdélyi népdal, s máris olyan világba csöppenünk, amely a csendesség ellenére tele van élettel, fiatalsággal, lendülettel. Hegykőn a 2005-ben megjelent Hallgató című lemezéről énekelt, dúdolt, s mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy játszott hangjával, mint apró gyermek a csörgőjével. Kicsit saját szórakoztatására, s nagyon a közönségére.

letöltés (pdf) »

 

Mesélek. Gyerekkorról, a Besh o dromról, az Ökrösről, erről-arról.

   - Ki, vagy mi volt rád hatással gyerekkorodban, hogy a népzene felé fordultál? (volt-e a családban valaki, aki népdalokat énekelt neked…) 
Énekelt nálunk mindenki. 8 éves koromig dédnagymamámmal éltünk, az alföldi Gyomáról való Kocsis Etelkával. Kékfestőruhában és papucsban járt nyáron. Szívesen ültem a szobájában. Sokat mesélt a családról, régi dolgokról. Nem csak dalokat, dallamokat tanultam akkoriban, hanem megtanultam tisztelni és szeretni az elmúlt időt. Szüleim ízlése nagyban befolyásolt, de rendelkeztem egy plusz adag kíváncsisággal, ami a népzene felé terelt. Tapasztaljuk, hogy egyes gyerekek  a halak, bolygók,  dinoszauruszok,  vagy éppenséggel templomok, robotok iránt érdeklődnek szenvedélyesen  már 2-3 éves korban. Az effajta gyerekkori hobbikból felnőttkorban - szerencsés esetben – hivatás is  lehet, ezért  érdemes támogatni a gyerekeket e területeken, még, ha felnőttfejjel nem is értjük gyerekünk különös vonzalmának okát.

letöltés (pdf) »

 

Szalóki Ági: otthon a Vízivárosban

Külföldi és itthoni sikereket egyaránt bezsebelhet, a legmenőbb dzsesszmuzsikusok hívják énekelni. Szalóki Ági az egyik legkeresettebb folkénekesnő, aki megunhatatlan lemzeket készít, finom dzsesszbe mártotta Karády Katalin dalait és vízivárosi polgárként közéleti szívdobbanásokat is hallat. 

- Külföldi fellépéseinek kedvező visszhangjait böngészve lehet, hogy egy magyar világszámmal beszélgetek?

- Nem gondolom, hogy magyar világszám lennék, nem is tisztem megítélni, itt tartok-e már. Örömmel lépek fel külföldön is, de korántsem tartok ott, hogy világszámba vegyenek. Majd az évek során eldől, időtálló-e, amivel foglalkozom. Egyelőre itthon tartom magam sikeresnek abban az értelemben, hogy folyamatosan van munkám, és rengeteg szeretetet kapok.

letöltés (pdf) »

 

Éva Magazin

Legelső könyvhöz kötődő emlékem 2-3 éves koromból az,mikor anyu bebújt hozzánk az ágyba és elénk tett egy könyvet,címlapján egy piros meg egy kék tündérrel.Válasszatok!-szólt és magyarázta,hogy ezentúl,ha van kedvünk,gondoljunk elalvás előtt a választott tündérünkre,ő hoz majd  szép álmot.A kék tündért választottam minden habozás nélkül.Gondoltam,ha tündér,legyen tündérszíne.Öcsémnek jutott a piros.

Öt-hat évesen kezdtem a betűkkel ismerkedni.Színes zsírkrétát fogtam,leírtam a magam s minden szerettem nevét.A szavak jelek összességeként jelentek meg a papíron,rajzoltam,nem írtam a betűket.Kezdtem silabizálni,de minek erőltettem volna az olvasást?Mindig kaptam esti mesét.Aput nem kellett kérlelni sosem.Mesélni akart.Hagytam.Így ismertem meg négy-öt évesen a Toldit,a görög mitológia történeteit, a bukovinai székely vagy az orosz,finnugor,francia népmeséket.Grimm,Andersen,Hauff meséit s persze az Arany és Benedek Elek átdolgozott magyar népmeséket.Fejből legtöbbször a Fehérlófiát mondta.Ez lett a kedvencem.

letöltés (pdf) »

 

Fanny interjú

Kislány korodban miért pont a népzene fogott meg? Mi tetszett benne?

Megfogott ugyanúgy a klasszikus zene is,  és általában minden, amit hallottam-láttam-tapasztaltam.Hiszen ilyen a gyermeki természet: kiváncsi,nyitott és mindent tudni vágyó . Ami a népzenében külön inspirált, az éppenséggel egy hang volt.Sebestyén Márta hangja. Egy gyermek számára alapvető, hogy értelmi, érzelmi fejlődésének első szakaszában szüleit kövesse.Általuk ismerkedik meg meg mondókákon, dalokom,meséken keresztül az anyanyelvvel. Szüleim is szépen énekeltek, de felfigyeltem egy még kiválóbb énekesre. Ösztönösen törekedtem a tökéletes, a harmonikus felé. Ez a modern kor  által teremtett helyzet egy mesterséges dajkával kötött össze. Lemezeken,kazettákon keresztül próbáltam közel férkőzni " a hanghoz" , mely 5éves koromtól meghatározta az életemet. Ezt a hangot, mint egy vezérfonalat követtem és gyönyörű helyekre vezetett a képzeletben és a valóságban is.

letöltés (pdf) »

 

HVG Portré

"Amennyire tudtam, igyekeztem édesanyámat visszavezetni a cigány hagyományokhoz" – hökkent meg a fordított inkulturációval az új népdalénekes generáció egyik legtöbbet foglalkoztatott, 31 éves tagja, aki szívesen tesz kirándulásokat más műfajok – elsősorban a jazz – világába. Nyitottságát, család- és népnevelő vénáját volt honnan örökölnie. Édesanyja, Hegyesiné Orsós Éva – a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal 1995-1998 közötti elnöke – révén a romákat, középiskolai történelemtanár édesapja vonalán a svábokat is egyaránt rokonainak mondhatja, míg a zsidósággal érzett lelki-szellemi közösség kialakulását egy újabb családi kötelék, nevelőapja segíti.

letöltés (pdf) »

 

MTV Ikon

Hogyan fogalmaznátok meg röviden a művészi ars poeticátokat?

1.   Énekkel, szóval utazom. Útitársat keresek-találok. Mosolyt adok-veszek.

Milyen zenét gyűlöltök?     

2.   Az erőszakosat, a felszíneset.

letöltés (pdf) »